Tartós bérlet keretében terepjáró?

Lányok, kezeket fel, ki szereti az offroad-ot? Vagy indítsak inkább azzal a kérdéssel, hogy ki tudja, mi az? Vagy inkább azzal a kérdéssel, hogy vannak-e itt lányok? Remélem, nem vagyok ezzel egyedül kicsiny hazánkban. Tény, hogy nem olyan közkedvelt sport, mint mondjuk a foci, vagy a kosárlabda, de azért ennek is megvan a maga szépsége. Sokáig én sem tudtam, hogy mit is takar egészen pontosan a kifejezés, de aztán amint volt szerencsém ellátogatni egy versenyre, azonnal beleszerettem.

De hogyan is kerültem oda, amikor soha nem is szerettem az autós versenyeket, maximum a motorversenyeket? Még a marketinges múltamban a főnököm kapott az egyik alvállalkozónktól két jegyet az egyik versenyre. Mint kiderült, ő is versenyző, így valószínűleg innen jött a lekenyerezés ötlete, de valljuk be, bevált. A főnököm a párjával akart elmenni a versenyre, de ő üzleti út miatt nem tudott vele tartani, úgyhogy elhívott engem. Akkor már flottakezelő cégtől tartós bérlet keretében voltak céges autóink, a főnökömnek pedig nem volt saját kocsija, így mindenképpen céges autóval kellett a helyszínre mennünk. Próbáltam lebeszélni, hogy inkább csatlakozzunk másokhoz, vagy béreljünk valami másik kocsit, mert a mi autóink városi közlekedésre voltak kitalálva, ezek a versenyek pedig olyan környéken kerülnek megrendezésre, hogy néha egy traktornak is kihívást jelent megközelíteni azokat. De a főnök szokása szerint nem hallgatott rám, úgyhogy neki vágtunk a bérelt cégautóval. Szerencsére odafele semmi probléma nem volt, gond nélkül vettük az akadályokat. Mivel a főnököm nem túl korán kelő típus, ezért mire odaértünk, már javában zajlott a verseny. Fogalmunk sem volt, hogy a mi ismerősünk melyik kocsiban ül, kinek is kéne valójában szurkolni, de nagyon lelkesen bámészkodtunk.

Az tetszett az egészben a legjobban, hogy hatalmas porra számítottam, de ehhez képest nagyon minimális volt az, amit a szél felkavart. Ebben az is közrejátszhatott, hogy az azt megelőző héten hatalmas esőzések voltak, és ezért nedves volt még valamennyire a föld, de szerencsére a nap már annyira kiszárította, hogy ne legyen mocsaras az egész vidék. Hihetetlenül élveztük a programot, pedig előtte el sem tudtam képzelni, hogy mi jó van abban, hogy ülsz egyhelyben, és körönként egyszer megnézheted, hogy hogyan mennek el a veszélyes terepeken előtted az autók. A főnököm egyből beleszeretett ezekbe a terepjárókba, és már ki is adta a feladatot, hogy hétfőn az első dolgom legyen egyeztetni a flottakezelő céggel, hogy lehetséges-e a vezető számára bérelt autót egy terepjáróra cserélni. Igen, jól látod kedves olvasó. Ez az ember ilyen, imád lelkesedni újdonságokért, de ha szerencséd van, akkor hétfőre már másért lelkesedik, és nem akar majd tartós bérleti szerződés keretében terepjárót bérelni. Miért is lenne erre szüksége? Hiszen szövő évente, ha egyszer elhagyja a várost autóval úgy, hogy ő vezetne. És ez az alkalom éppen most van, úgyhogy a terepjárónak legközelebb valószínűsíthetően 4 év múlva lenne jelentős szerepe az életében.

A verseny végeztével még koncertek is voltak, illetve rengeteg étkezési és italozási lehetőség, úgyhogy éltünk is ezekkel, és csatlakoztunk az alvállalkozónkhoz és a népes szurkolócsapatához. Nem sokkal a koncertek kezdete után hatalmas vihar vette kezdetét, így egyre többen gyűltünk a sörsátrak alá, és onnan vártuk, hogy elmúljon az ítéletidő. De sajnos nem akaródzott abbahagyni, így egyre többen estek kétségbe, hogy a saras úton nem fogunk tudni lejutni a rendezvény helyszínéről a közútra. Egy idő után a várakozó tömeg megunta a szituációt, és elkezdtünk kirajzani a szakadó esőbe, mint valami feldúlt hangyaboly. Úgy véltük, hogy felesleges tovább várni, mert akár napokig is eltarthat még ez az állapot a felhők méretét tekintve, így inkább, amíg még nagyjából használható az út, addig kimenekülünk a természet csapdájából. Azt hiszem, azzal nem árulok el túl nagy titkot, hogy az elsők közt voltunk, akik fent akadtak, és egyszerűen sehogy sem bírtunk a mocsaras földútról kivergődni. Amikor már tisztán láttuk a helyzetet, hogy nem fogunk lejutni, elkezdtem tárcsázni a flottakezelő cégnél lévő kapcsolattartónkat, hogy mit tudna tanácsolni menekülési útvonalnak. Épp amikor már felvette volna a telefont, akkor érkezett meg a leragadt kocsinkhoz a versenyző ismerősünk, ráadásul a terepjárójával, így felajánlotta, hogy amennyiben tud, kihúz minket az aszfaltos útig. Gyorsan megköszöntem hát a kapcsolattartónak, hogy felvette a telefont és csak, hogy ne legyen hiábavaló a telefonálásom, megkérdeztem tőle, hogy van-e lehetőségünk az egyik autót lecserélni terepjáróra, és arra kötni tartós bérleti szerződést. Szegény, nem igazán értette, hogy ez hirtelen miért is olyan fontos szombat este 9 órakor, de megígérte, hogy hétfőn utánajár.

Nagy szerencsénk volt, mert olyan erős kocsija volt az alvállalkozónknak, hogy gyönyörűen kivontatott minket a főútig, az már más tészta, hogy annyira saras lett az autó, hogy az első benzinkúton meg kellett állnunk lemosni, mert csak sejtettük addig, hogy merre van az út, ugyanis semmit nem lehetett kifelé látni. A hazafelé vezető úton aztán megbeszéltük a főnökkel, hogy mégsem kell neki terepjáró, ugyanis a közeljövőben biztosan nem fog még csak hasonló területre sem merészkedni. Látjátok, ennyit a hatalmas lelkesedésekről.

Nektek volt már hasonló élményekben részetek?